Prológus

Sziasztok!
Amint látjátok a blognak új külseje született és a régen feltett részeket is letöröltem, hogy miért is? 
Már több mint két éve kezdtem bele ennek a történetnek az írásába, de fogalmazás és írás terén még elég tapasztalatlan voltam, hiszen ez a második bloglom volt csak. Idővel meguntam és nem írtam tovább a blogot, de most úgy döntöttem, hogy leszedem az összes részt és átírom őket, hogy egy kissé igényesebb munkát tolhassak az orrotok elé. Remélem az új látogatóimnak is elnyeri a tetszését a történet. Ha ez pedig így lesz akkor szeretnélek megkérni titeket arra, hogy iratkozzatok fel és hagyjatok nyomot magatok után komment vagy pipa formájában. 
Bár nem szeretnék semmit sem rátok erőltetni csak érdekelne a véleményetek.
Jó olvasást!
Puszi Fanni

/Lexi Newton/

  Nem tudtam elképzelni, hogy valaha teljes életet tudnék élni a történtek után. Amikor valaki azt mondja, hogy az álmok valóra válhatnak az a rémálmokra is vonatkozik. A bátyám halála hatalmas káoszt kavart az életemben, hatalmas bűntudatom is van és lesz is amíg csak élek, amiért ő meghalt és én túléltem az egészet. A bátyámmal a Balatonnál voltunk nyaralni a nagyszüleinknél Magyarországon. Reggel még boldogan ébredtem fel, hisz az nap volt Zamárdiban a Balaton Sound, ahol az egyik kedvenc együttesem is fellépet. Londonban élek ám minden egyes nyáron olyan kedvesek a drága szüleink, hogy szinte egész nyáron ebben a kis országban kell lennünk, de ezt nem is bánom hisz az egész ország kultúráját imádom és a táj is meseszép. Azzal a szöveggel küldtek minket ismét vakációzni, hogy szükségünk van egy kis kikapcsolódás. A kedvencem az a nagyi finom krémes sütije, amiért bármit megadnák. Igaz hogy nagyvárosi lány vagyok ám szívből szeretek nagyapámmal horgászni. Sok lány undorodik a különböző kukacoktól, de én nem tartozom közéjük. Kiskorom óta különbözök az átlag gyerekektől és ezt sok dologgal is tudom bizonyítani. Például én nem tudok kijönni a többi lánnyal sem. Mióta az eszemet tudom nekem mindig is csak fiú barátaim voltak. Velük ugyan olyan jól el tudtam foglalni magam, mint a többi velem egykorú lány a barátnőikkel. A srácok mellettem álltak, amikor szükségem volt rájuk, vagy amikor éppen egy buliban segítettek lekoptatni rólam egy fiút, akinek nagyon bejöttem és ezt nem szégyellte kimutatni. Olyankor valamelyik fiúbarátom eljátszotta, hogy a pasim és megfenyegette az illetőt, hogy szálljon le rólam sürgősen, ha nem akar rosszat magának. A legeslegjobb barátom az a bátyám volt. Hagyj, meséljem el nektek az én életemet, ami kívülről sem tökéletes.

- Hugi kelj már fel, kész a reggeli! - rázogatott Ash a bátyám. Magamban pedig el tudtam volna küldeni egy melegebb éghajlatra. De nem tettem, mert annyira fontos a számomra, hogy képtelen lennék megbántani.

- Ahhh .... még egy kicsit had lustálkodni! - morogtam és a fejemre húztam a takarót. De ő nem hagyott békén és csiklandozni kezdett. Hangosan nevettem egyetemben bátyámmal.

- Hajlandó vagy végre lejönni, enni? - kérdezte és játékosan felvonta a szemöldökét.

- Igen. - adtam be a derekam, de csak azért, mert tudtam, hogy úgysem fog nyugton hagyni. A szemeimből az álmot pedig sikerült neki teljesen kiverni. Feltápászkodtam és kézen fogva jó testvérek módjára leindultunk a lépcsőn. A konyhában nagyi sürgött-forgott miközben a palacsintákat egy tányérra helyezte a serpenyőből.

- Jó reggelt Mami! - köszöntem és egy cuppanós puszit nyomtam a ráncos puha arcára.

- Neked is Gyöngyvirágom! - köszönt és finoman megölelt. Leültünk az asztalhoz és enni kezdtük a még gőzölgő finom palacsintát. Amint a számba vettem egy kis falatot elégedetten nyeltem le az isteni finomságú ételt. Majd egy bögre kakaóval öblítettem le.

- Mami ez hihetetlenül finom! - mondta bátyám, aki már a harmadikat tömte magába. Nagyi rá mosolygott és még egyet tett a tányérjára. Még egy kicsit ettünk aztán a hűtőhöz léptem és kivettem a narancslevet és a poharamba töltöttem egy kicsit. Miután magamba öntöttem vagy két pohárral, elindultam a szobám felé.

- Köszönöm a fincsi reggelit Mami! - szóltam vissza a vállam felett miközben a lábam már a legalsó lépcsőfokon volt.

- Egészségedre legyen! - kiabált vissza nekem. A szobámban, a szekrényemben kutakodom valami ,,normális" ruha után, amit este felvehetek majd. Találtam is egy pink topot és egy neonkék miniszoknyát. Most viszont egy sima farmer rövidnacit vettem fel és egy fehér pólót. A hajamat alaposan kifésültem és egy kis natúr sminket vittem fel magamra. Ez szempillaspirálból és alapozóból áll nálam. Vidáman szökdécseltem le a lépcsőn mikor drága fivéremmel találtam szemben magam.

- Hova ilyen sietősen? - kérdezte fülig érő mosollyal.

- Szokásos reggeli séta a parton. – feleltem nevetve.

- Hát akkor, szia! – mondta, majd erős karjaival magához ölelt. Szorosan szorított magához és én nyomtam egy puszit az arcára.

- Szia! - intettem és folyattam utamat.

A másik kedvenc helyem a Temze partja után a Balaton partja reggel és naplementekor, ilyenkor minden olyan nyugodt és szeretek a parton egy padra ülni és a hattyúkat figyelni. Épp őket szemléltem mikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet. Azonnal hatalmas vigyor terült szét az arcomon mikor a gazdáját is megpillantottam.

- Helló, Balázs! - köszöntem nevetve.

- Helló, Lexi! Na hogy aludtál? - kérdezte miközben leült mellém.

- Istenien aludtam, ez a friss levegő hamar kiüt mindig. - válaszoltam nevetve. Balázs már kiskorom óta az egyik legjobb barátom ebben az országban. Régen mikor még az anyukám és az ő apukája volt ennyi idős, mint mi nagyon szerelmesek voltak egymásba. De az anyukám ösztöndíjat kapott és kiment Londonba tanulni. Itt ismerkedett meg az apukámmal, aki teljesen angol és így lettünk mi Ashel.

- Este akkor buli? - kérdezte reménykedve, hogy igen lesz a válaszom. De szerintem elég buta kérdés volt a részéről, hiszen amióta kihirdették, hogy kik lesznek a fellépők azóta vártuk együtt teljes izgalomban.

- Persze. - motyogtam miközben a vizet tanulmányoztam. Bár valami furcsa érzés kavargott bennem, hogy nem kellene, részt vegyek a mai koncerteken. De ekkor még elhessegettem a gondolatot a fejemből, hogy bármi rossz történjen. Ám ez már később derült ki, hogy mit is éreztem előre.

   Még egy jó darabig beszélgettünk, de aztán visszasétáltunk a nagyszüleim házához ahol az udvaron folytattuk a traccspartit. Délben Balázs is velünk evett aztán délután náluk néztük a kedvenc filmünket. A címe az Indul a bakterház. Ezen a filmen rengeteget tudok nevetni. A kedvenc részem benne mikkor a szilvás gombóccal dobálóznak, és a ház végül összedől.

   Aztán eljött az este, és amit mésziről el kellet volna kerülnöm, az a buli volt. Indulás előtt a nagyszüleim figyelmeztettek, hogy hatalmas vihart jósoltak az időjárás jelentésben, de én nem hallgattam rájuk és makacs módra elmentem.

Rengetegen voltak kint a partin és egy hatalmas vihar tört ki, ahogyan arról tájékoztattak is.  Pont a part szélén ácsorogtam Balázzsal, amikor a bátyám sietett felém, hogy minél előbb kijussunk ebből a tömegből. Mikkor épp egy fa alatt siettünk el egy hatalmas villám csapott bele a fába, ami bátyámat a vízbe lökte. A feje azonnal betört amint nekicsapódót egy sziklának és én csak sikoltani tudtam. Sokkos állapotba kerültem és jó ideig meg sem tudtam szólalni. Pár méterrel arrébb összegörnyedve zokogtam és abban reménykedtem, hogy ez csak egy szörnyű rémálom. Hiszen a testvéremet nem veszíthettem el. Ő az egyetlen ember, aki mindenben mellettem áll és támogat. Nélküle az egész életem egy fillért sem ér. Balázs a karjait körém fonva próbált nyugtatgatni, de rajta is látszott, hogy megviselték a történtek. Az a bizonyos este óta pedig teljesen megváltoztam. Többet nem mentem le a partra és egész nap az ágyamba feküdve bámultam a plafont miközben a könnyeim szabálytalanul potyogtak a szemeimből. Nem tudtam elképzelni, hogy valóban megtörtént ez az egész és soha többé nem fogom a mosolyát látni. Soha többé nem fogom tudni megpuszilni a kissé borostás arcát és az erős karjait sem fogja körém fonni, ha vigasztalásra van szükségem. Sosem fog már felébreszteni, reggelente és ha nem szeretnék kikászálódni a takaróm alól, akkor sem fog csiklandozva kicsalogatni onnan.

Anyáék azt látták a legjobbnak, ha visszautazok én is Londonba ahol nem fog annyi minden emlékeztetni a tragédiára. De ebben nagyot tévedtek, hiszen a családi otthonunkban minden csak rá emlékeztetett. A pólóiban aludtam és a szobájában ültem egészen addig, amíg a szüleim kulcsra nem zárták előlem. Akár hányszor elhaladtam a közös családi fotóink előtt a szemembe rögtön könnyek szöktek a mosolygós vagy komoly arckifejezése láttán. Képtelen voltam beletörődni a bátyám elvesztésébe. Egy élő zombivá változtam a külvilág számára. Én magam sem tudtam észlelni a körülöttem történő dolgokat csak nagy erőfeszítéseim árán. Miután pedig ebbe belefáradtam egy végzetes cselekedetre szántam el magam. De az életem egy bizonyos találkozás után a feje tetejére állt....